Felkészülésről mesélnek az edzők (2) - SAMU ZOLTÁN a Jánossomorja SE vezetőedzője

2020.02.11

Sorozatunk folytatásaként, ezúttal Samu Zoltán, a megyei I.osztályú Jánossomorja SE vezetőedzője mesél a téli felkészülési időszak eddigi történéseiről .

Mint azt már korábbi írásunkban tudattuk (Megyei 2 - Kapust is igazolt a Dunakiliti KSE Felnőtt csapata), a szakember Varga Róbertet váltotta a télen a kispadon. Mint mondta, egy jól formálható, alázatos csapatot kapott.

A téli felkészülést január 14-én kezdtük meg. Heti 3 edzéssel 4 edző mérkőzéssel készülünk a bajnoki mérkőzésekre. A csapatban 1 változás történt, Cseri Gergőre sérülés miatt valószínű ebben a szezonban már nem számíthatok. Az egész csapat nagyon elszántan készül, szeretnénk folytatni az eddigi remek szereplést a bajnokságban és a kupában is. Eddig 2 edző mérkőzést játszottunk A Bősárkány csapatát sikerült legyőzni 17:0-ra, majd a Rajka csapatát is sikerült két vállra fektetni. Ezt a mérkőzés 3:0 sikerült megnyerni. Nagyon jó a csapat egysége, úgy gondolom, abszolút formálható kis csapatot kaptam, rendkívül fogékonyak a munkára, becsülettel, alázattal végzik a dolgukat. Nagyon bízom a játékosokban, és abban, hogy egy sikeres tavaszt fogunk produkálni. Puding próbája az evés, ezért nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy hol fogunk zárni a bajnokság végén, de az a célom, hogy elérjük az álmainkat.

A jánossomorjaiak 34 megszerzett ponttal, holtversenyben a Kapuvár SE csapatával, a tabella 4. helyéről várják a február utolsó hétvégéjén induló tavaszi rajtot. Mérlegüket tekintve, 16 mérkőzésből 10 győzelmet, 4 döntetlent és 2 vereséget tudhatnak magukénak. 
A csapat házi gólkirálya Tóth Kristóf 10 találattal, míg a 2. helyen Maidics Balázs áll, aki 6-szor talált ellenfele hálójába.

Első tavaszi fordulóját március 1-jén 15 órakor vívja hazai pályán. Az ellenfél, az Üstökös FC-Bácsa csapata lesz.