FONTOS LÁNCSZEM AZ UTÁNPÓTLÁS - 3.rész - Hegyeshalmi SC

2021.01.13

Sorozatunk 3. részében egy olyan sportolóval beszélgettünk, aki példaképül szolgálhat sokak számára. Akár mint sportoló, akár mint magánember.

Régely László, a Hegyeshalmi SC U19-es csapatának edzője már több térdműtéten esett át, mégis a mai napig is aktív játékosa, és mindemellett gólkirálya és csapatkapitánya is az osztrák határmenti falu Felnőtt csapatának. Hatalmas akaraterejét és kitartását megirigyelhetnék még a profik is, hiszen néhányan már a második komoly sérülés után szögre akasztja a stoplist.

Beszélgetésünk során elmondta, büszke U19-es játékosaira, hiszen néhányan már a Felnőtt csapatban is bemutatkozhattak, sőt, olyan is akad, aki az ő tanítványaként mára már stabil tagja a Felnőtt csapat kezdőcsapatának.

Régely László, az U19-es csapat edzőjeként
Régely László, az U19-es csapat edzőjeként

Másfél éve kaptam meg a lehetőséget, hogy az ifi csapatot irányítsam. Kezdeti nehézségek akadtak, de aztán egy nagyon jó közösség alakult ki, szép eredményeket értünk el. Nyáron szinte ugyanazzal a kerettel kezdtük a felkészülést, de meccseken már nem mindig a legerősebb csapattal tudtunk kiállni. Voltak betegségek, sérülések, de volt olyan is szerencsére, hogy az első csapat keretében kaptak páran helyet, ami büszkeséggel töltött el, sőt van olyan is, aki állandó kezdőjátékossá vált. Szükségszerű volt az U16-os korosztályból meríteni játékosokat, akik nagy kedvvel jöttek egy korosztállyal feljebb játszani. Ezt edzőkollégámnak, Csányi Dávidnak az U16-os csapat edzőjének is köszönöm, aki erre felkészítette a gyerekeket. Volt olyan mérkőzés, ahol a kezdőcsapat átlagéletkora mindössze 17 év volt. Így ez az év nem arról szól, hogy megnyerjük a bajnokságot, hanem, hogy beépítsük a fiatalokat. Egyre több szerepet kaphassanak, és a rutinosabbaknak nevezhető játékosokkal együtt egy jó közösség alakuljon ki. 
Személy szerint a legnagyobb pozitívum, amit elértünk a csapattal az az, hogy vesztes állásnál sem adjuk fel, csinálják a srácok az utolsó percig. Ha a mentalitás rendben van, akkor egy idő után jönnek az eredmények is. Sajnos ősszel is, ahogy tavasszal félbeszakították a bajnokságot, bár csak két meccsünk maradt. Mindannyian csalódottak voltunk, de el kellett fogadni a döntést.
Bízunk benne, hogy tavasszal megfelelő időben indulhat a bajnokság, így is készülünk, hiszen jövő héten megkezdjük a felkészülést. Néhány edzőmeccset játszunk, heti 3 edzéssel. A célunk, hogy mindenki elég játékidőt kapjon, emellett a minél jobb eredmény elérése.

Beszélgetésünk során, kicsit elkanyarodtunk az első csapat irányába is, ahol az őszi szereplésről és a tavaszi tervekről is szó esett.

Az első csapat teljesítménye elég hullámzó volt sajnos az ősszel, voltak nagyon jó meccseink és sajnos nagyon rosszak is. Szoros a mezőny, a Dunakiliti csapata nagyon egyben van, nagyon jól játszanak, viszont mögöttük a 10. helyezésig gyorsan felcserélődhetnek a helyezések. 6. helyen vagyunk a tabellán, 2 pontra a dobogós helytől. Én és az egész csapat is azon lesz tavasszal, hogy minél jobb eredményeket érjünk el és akár a dobogóra is odaérjünk. A felnőtt csapatnak is 2 meccse volt hátra, mikor félbeszakadt a bajnokság. Sajnos rossz formában voltunk, így jó lett volna javítani még a téli szünet előtt. Jövő héten kezdjük a felkészülést, és reméljük olyan formában és erőben leszünk a kezdésre, hogy hétről-hétre 3 pontokat fogunk gyűjteni.

Játékosként, a Rajka SE elleni mérkőzésen
Játékosként, a Rajka SE elleni mérkőzésen

Természetesen nem mehettünk el a hosszú kihagyás utáni mérkőzésekbe való visszatérés folyamata mellett sem. Elmondása szerint, a legnehezebb feladatot az jelentette, hogy félelem nélkül sikerüljön végig játszani a mérkőzést. 

A sérülésem után majdnem egy évvel sikerült elkezdenem a felkészülést nyáron a csapattal. Edzéseken, edzőmeccseken is lehetett látni, hogy féltem még a lábamat. De ahogy teltek a meccsek, úgy kezdtem bátrabban játszani, de még most sem mondom azt, hogy nincs bennem már félelem, de nem okoz gondot belemenni erősebb párharcokba sem. Kellett jó pár meccs, mire felvettem a ritmust, az erőnlétem hamar visszajött, erről az edzőnk, Horváth Tamás gondoskodott. A teljesítményem sajnos még nem a régi, ahogy visszagondolok az őszi szezonra, 1 jó meccshez 2 rossz párosul. Nagyon hullámzik még a teljesítményem, ezt kellene kiegyenlíteni, és huzamosabban jó játékot nyújtani, hogy minden meccsen maximálisan a csapat hasznára lehessek. Nagyon várom már az edzéseket, a bajnokság kezdetét és azt, hogy a szurkolók is ott lehessenek a meccsen, hiszen nélkülük nem az igazi bármilyen mérkőzés is van. Minden csapatnak sok sikert és sérülésmentes felkészülést, bajnokságot kívánok

 Régely László jelenleg 16 góllal Bedő Patrikkal holtversenyben vezeti a Megyei II.o. góllövő listáját. Mindezt figyelembe véve, elégedetlenségre semmi ok. 

A jelenleg érvényben lévő járványügyi helyzetek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy nézők előtt játszanak egy-egy mérkőzést, azonban mindannyian reménykedünk benne, hogy mire a bajnoki mérkőzés sorozat elkezdődik, feloldják a zártkapus szabályt, és újra megtelhetnek nézőkkel a lelátók.

Régely Lászlónak sérülésmentes, gólokban gazdag mérkőzéseket kívánunk a tavaszi szezonra.