Megyei körkép játékos szemmel - Megyei II.o. (2)

2019.02.24

Témánk folytatásában Szarka Kristóf (MITE), Frikton Marcell (Máriakálnok SE), valamint Strasser Ferenc (MTE 1904 B) válaszolt az előző bejegyzésből már ismert kérdéseinkre.

Jövő hét végén megkezdődnek a bajnoki mérkőzések. Milyennek láttad a felkészülési szakaszt?

Szarka Kristóf (MITE): Első héten csak két edzésünk volt, de mindkettőn a pörgős, játékos erőfejlesztés volt a cél. Második héttől már három edzés volt. Itt is erőfejlesztés és játékok voltak végig. Harmadik héten is úgyszintén 3 edzés volt, de inkább itt már a játék felépítést és a védekezést gyakoroltuk. Negyedik hét ismét két edzéssel telt el jó hangulatú játékokkal. Az új igazolásaink jól beilleszkedtek a csapatba, igaz mindegyiküket ismerték valahonnan vagy játszottak már együtt.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Felkészülést január 26-án kezdtük meg Győrújbaráton egy teremtornán, majd heti 2 edzéssel és egy meccsel folytattuk . Két új érkező jött , Babos Tamás kapus posztra és Farkas Krisztián védekező játékosként. Mindketten játszottak már nálunk, és úgy gondolom remekül be fognak tudni illeszkedni most is a csapatunkba, számunkra átigazolásuk csak erősítést jelent.

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Január 25.-én kezdődött a felkészülésünk. Heti 2 edzéssel és egy edzőmeccsel. Szerencsére nagyon jó a hangulat a csapaton belül, tehát az érkezők is sikeresen beilleszkedtek.


Térjünk ki egy kicsit az edzőmeccsekre. Egy rövid beszámolót kérhetnénk?

Szarka Kristóf (MITE): Elsőként a Levél csapatával játszottunk. Végeredményt nem tudok mondani, egész jól ment a játék a csapatnak ahhoz képest, hogy első edzőmeccs volt. Másodikként a Hegyeshalom csapatával. 6-4 re győzött a Hegyeshalom. Nem tudok véleményt mondani a mérkőzésről. Utolsó edzőmeccsünk a Bőny csapata ellen volt . 5-4 re győztünk. Jól ment nagyon a csapatnak, sikerült nagy részben megvalósítani azokat a dolgokat amit az edző kért . Van még mit javítani a játékon, de legalább van mire alapozni .

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Elsőként Halászi csapatával egy kemény 4-4-et játszottunk, majd jött egy könnyebb 4-1-es győzelem Hegyeshalom ellen, ezt követte egy Hotel Lajta Park elleni 7-2-es siker és tegnap játszottuk az utolsó edzőmeccsünket MTE B-vel ami 2-2-es döntetlennel zárult. Úgy gondolom sok minden vonható le ezekből a meccsekből jó is, rossz is. Ami a hiányosságokat illeti, azokra igyekszünk odafigyelni és javítani a szezonban.

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Minden héten volt egy mérkőzésünk, eleinte kicsit nehezen indult be a szekér, de ezek a meccsek pont ezért vannak, hogy a csapat gyengéi kiderüljenek, és edzőnk nagy szakmai tudásával kijavítsuk.


Mit vársz az első bajnoki mérkőzéstől? Ki lesz az ellenfél, és mikor lennél elégedett az eredménnyel?

Szarka Kristóf (MITE): Püski lesz az első megmérettetés. Sok mindent nem várok igazából, a csapatban minden megvan, hogy legyőzzük őket.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Hédervár ellen kezdjük meg a szezont. 3. helyen vannak a tabellán közvetlenül mögöttünk, nehéz meccsnek ígérkezik, mivel sok hiányzónk van, de mindenképp győzelem a cél hazai pályán.

Srasser Ferenc (MTE 1904 B): Számomra hegyesiként ez nagy presztízs meccs lesz. Ősszel sajnos kikaptunk Hegyestől, de akkor alakult a csapatunk. Mára már egy összeszokottabb, erős gárda lettünk. Elégedett akkor lennék, ha személy szerint góllal segíthetném a csapatom és egy szoros meccsen győzni tudnánk.


Az őszi szezonban mutatott teljesítményedet nézve, ha egy 10-es skálán kellene mérned, hány pontot adnál magadnak? Miért?

Szarka Kristóf (MITE): 5-öst adnék. Nem sok mérkőzésen tudtam játszani a porcsérülésem miatt . Október 10-én műtöttek így a szezon nagy része kimaradt sajnos.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): 10/9. Csapatunk kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban, ami persze nem csak nekem, hanem kapustól a csatárig mindenkinek köszönhető, de úgy érzem sikerült az őszi szezonban kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtanom. Párharcaimat jó arányban megnyertem és a jó védekezés mellé sikerült még gólokat is szereznem a csapatnak.

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Sajnos egyáltalán nem vagyok elégedett. Csak a szezon végére kerültem olyan formába, ami egy csatárnak kötelező. Akkor már majdnem minden meccsen betaláltam zsinórban. Illetve 3 mérkőzésen is sikerült nagyon fontos gólt szereznem. Sajnos a MITE ellen egy szerencsétlen rúgást követően szenvedtem egy boka sérülést, aminek a szezon végén műtét lesz a vége.


Tavasszal miben szeretnél többet nyújtani, mint ősszel?

Szarka Kristóf (MITE): Igazából mindenben. Minden évben szeretnék sokat fejlődni a felnőtt bajnokságban.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Előrefele játékomban szeretnék mindenképp javítani, mert ezen a területen érzek magamban egy pici pontatlanságot, és ha ez megvan, akkor szeretnék többször belépni a támadásokba. Emellett a védekezésben még ha lehet egy kevés pluszt is hozzá akarok tenni, hogy ennél is kevesebb gólt kapjunk a szezon második felében .

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Egyértelmű, hogy gólokkal szeretnék segíteni a társaimnak. Illetve az 1-1 elleni párharcokban és a több védekezésben kell még sokat fejlődnöm.


Melyik csapatot tartod számotokra a legnagyobb riválisnak? Miért?

Szarka Kristóf (MITE): Legnagyobb riválisnak szerintem a kálnoki csapatot tartanám, hasonló kaliberű csapat, mint mi vagyunk. Ősszel is 2-2 es döntetlennel végződött a mérkőzésünk.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Előttünk levő Hegyeshalmot, akiktől csak gólkülönbségben vagyunk lemaradva és a mögöttünk levő Hédervárt, akik szorosan 6 pontra vannak. Őket tekintem riválisnak, de az első 2 fordulóban sok minden eldőlhet.

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Mindig az aktuális ellenfél a legnagyobb riválisunk. A megye2-ben a 17.-nek is van esélye megverni az aktuális listavezetőt.


A bajnokság végén a tabella hányadik helyét tartanád reálisnak? Hova várod saját csapatodat?

Szarka Kristóf (MITE): Első 4 helyet tartanám reálisnak, de nagyon szoros lesz a vége, az biztos.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Szezon előtt célunk a dobogó volt , amivel most se lennék elégedetlen, de mivel ilyen jó helyen állunk, innen már szeretném ha az első helyen végeznénk.

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Szoros a középmezőny. Úgy gondolom az új, illetve a pár feljátszó UP játékossal minden esélyünk megvan a lehető legjobb eredményt elérni. Minél több győzelemmel és kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel szeretnénk menni nyaralni, hogy ősszel már a mezőny elejében lehessünk.


Nagy a harc jelen pillanatban az élbolyban. Mit jósolsz? Ki nyeri a bajnokságot?

Szarka Kristóf (MITE): Szerintem a Hegyeshalom fogja megnyerni a bajnokságot.

Frikton Marcell (Máriakálnok SE): Szoros lesz nagyon, de nagyon küzdős csapatunk van, ezért úgy gondolom, mi nyerjük majd a bajnokságot.

Strasser Ferenc (MTE 1904 B): Hegyeshalom! Bár az MTE kötelékeiben nevelkedtem, de helybéliként egyértelmű, melyik csapat felé húz a szívem. Ilyen játékoskerettel nem lehet más céljuk csak az osztálylépés.