NB2 - Lovrencsics Balázs példamutató cselekedete

2019.03.28

Lovrencsics Balázs (képünkön), a WKW ETO FC Győr labdarúgója, hihetetlen emberségről tett tanúbizonyságot a minap. A Fehér Miklós Akadémia egyik tehetséges labdarúgóját, Szép Marcit (képünkön) ajándékozta meg azzal, hogy finanszírozza számára a júniusi Audi Schanzer Fußballschule focitáborát.

Lovrencsics, az akadémia utánpótlás edzőivel konzultálva választotta ki Marcit. Elsősorban olyan gyerkőcöt szeretett volna megajándékozni, aki tehetséges játékosnak bizonyul, de anyagi helyzetük nem feltétlenül engedné meg a táborban való részvételt. Így esett a választás Marcira

Lovrencsics Balázs a klub honlapjának (www.eto.hu) következőképpen nyilatkozott az ügyről:

forrás: Győri ETO hivatalos honlapja
forrás: Győri ETO hivatalos honlapja

"Egyik mérkőzés előtt kávéztunk a srácokkal a büfében, és megláttam a posztert a táborról, egyből felkeltette a figyelmem. A testvéreimmel együtt úgy lettünk nevelte, hogy a jótékonykodás fontos, és ahol tudunk, segítünk. Megkerestem a klubot, hogy szeretnék egy olyan ígéretes győri utánpótlás korú játékost megajándékozni a táborral, aki szorgalmával és játékával rászolgált a jutalomra, és nem biztos, hogy megengedhetné magának a részvételt. 3 edző egyöntetű véleménye alapján Marcira esett a választás. Remélem, nagyon jól fogja érezni magát a táborban!"

Minden elismerés Balázsnak. Marcinak pedig sok sikert kívánunk labdarúgó pályafutásához és az akadémiai tanulmányaihoz.

Legyen eme nemes gesztus követendő példa minden sportoló számára.