NB3 - Fiatalok debütáltak a megyei rangadón

2019.12.02

Mint arról már több internetes oldalon is olvashattak, a vasárnapi Credobus Mosonmagyaróvár - Lipót Pékség megyei rangadót 4-0 arányban, fölényesen nyerte a hazai csapat. 
Különösen fontos győzelem volt ez, hiszen a törzsgárdából jó páran nem állhattak Varga László vezetőedző rendelkezésére sérülés (Bakos, Kozma, Jakab, Vadász), valamint eltiltás (az elmúlt héten 2 sárga lap miatt kiállított Sziklási Gergely) okán. Mundi Roland és Darázs Péter sem teljesen egészséges, így ők is a kispadon kaptak helyet.
Így Varga László az MTE B és az U19-es csapat fiatal tehetségei közül a kezdőcsapatban szavazott bizalmat Pandur Gergőnek és Nagy Lionelnek.
Akik látták a mérkőzést láthatták, nagy akarással küzdöttek a fiatalok, ezzel meghálálva edzőjük bizalmát.

A két játékost arra kértük, röviden foglalják össze, miként élték meg életük első olyan NB3-as mérkőzését, ahol kezdőként léphettek pályára.

Pandur Gergő
Pandur Gergő

Először is szeretném megköszönni a megkeresést!
Pár nappal a mérkőzést megelőzően a vezetőedző, már közölte velem, hogy benne van a pakliban, hogy a kezdőcsapatban számol velem. Nagyon örültem neki, hogy megbízik bennem az edzőm és ilyen fiatalon a kezdőben találhatom magam. Nekem külön megtiszteltetés volt, hiszen ez volt az első mérkőzésem a felnőttek között. Természetesen az még pluszba nagy örömet okozott, hogy hazai pályán egy fontos megyei rangadón sikerült debütálnom. 
A mérkőzésnek a ritmusa más volt, sokkal gyorsabb, intenzívebb játék volt. Ez érthető, hiszen eddig nem játszottam ilyen mérkőzésen.
Az első félidőben hamar megszereztük a vezetést, ez segített a csapaton, motivációban, magabiztosságban. A második félidő második felére viszont megnyugodhattunk, hiszen gólra gólt rúgtunk.
Nagyon nagy élmény volt egy ilyen mérkőzésen, győzelemmel debütálni.

nyilatkozta Pandur Gergő.

Nagy Lionel már bemutatkozott az NBIII-ban, hiszen az elmúlt heti, szintén megyei rangadón, a Ménfőcsanak otthonában már lehetőséghez jutott.

Nagy Lionel
Nagy Lionel

Bevallom nem ért váratlanul, hogy kezdeni fogok a Lipót ellen. Egész héten erre készültem. Szerettem volna a legjobbat nyújtani, mert tartozom ennyivel a klubnak, ahol mióta ide igazoltam, mindenben megkaptam a bizalmat és a támogatást, hogy fejlődhessek. Itt szeretném megköszöni edzőimnek, Schmatovich Gábornak, Szabados Gábornak, Horváth Csabának, az edzőnknek Varga Lászlónak és segítőjének Borbély Attilának és nem utolsó sorban az elnök úrnak Drescher Ottónak a belém vetett bizalmukat. Lipót ellen játszottam először kezdőként a csapatban, jól éreztem magamat a pályán, de tudom, hogy mindenben kell még fejlődnöm. Nagyszerű érzés volt ilyen jó játékosokkal és jó emberekkel egy csapatban focizni.

A mérkőzésről készült képek megtekinthetőek az alábbi linken:
1. félidő: 
https://www.facebook.com/pg/gzsphoto/photos/?tab=album&album_id=2515254742066824

2.félidő: 
https://www.facebook.com/pg/gzsphoto/photos/?tab=album&album_id=2515911965334435  

December 4-én szerdán 12:00 órakor a Magyar Kupa 8. fordulójában az NBI-es Paksi FC-t látja vendégül a Credobus Mosonmagyaróvár csapata. A szurkolás, buzdítás mindig jól jön minden csapatnak, és láttunk már csodát, egyik csapat sem legyőzhetetlen. Aki teheti tehát, látogasson ki a Wittmann Antal parkba, és szurkoljon a csapatnak.